Sziasztok.Ez egy új blog, amit most kezdek. A történet a One Directionra fog alapulni, hogy szerintem mit csinálnak, hülyéskednek. Nem tudom hogyan fog folytatódni, de az biztos hogy LARRYs tartalom is lesz benne. Sőt, az lesz benne az alap, mert Louis történetéről szól. Néha a többiek szemszögéből ismerhetitek meg hogy ők hogyan látják a helyzeteket. Ha tetszeni fog írjatok véleményt, meg akkor is ha nem, mert igyekszem úgy megírni, hogy ti is szeressétek.:) Meg hát persze iratkozzatok fel sokan, ismertessétek a blogot. A pipálást pedig szeretném megcsinálni, amint rájövök hogyan is kell. :D köszi a figyelmet! <3 U.I.: Csak ez a rész lett iyen rövid, mivel ez a prológus.
Vajon a dolgok miért úgy vannak ahogy történnek? Meg írták
volna őket? A sors akarata lenne? Vagy csupán csak megtörténnek? Szerintem,
mindenki saját magának dönt, mindezt tudat alatt. Valakinek az elméje azt a
dolgot adja amire vágyik. De a legtöbb ember még sem boldog. Sok okuk lenne
örülni, még sem azt teszik. Vajon én is ide tartoznék? Lehetséges. Csak én
szerintem nem ebben a rózsaszín és pöttyös
világban érzem jól magamat. Már nem. Mindent elcsesztem. Igazából a végzetes
hiba az volt mikor megcsókoltam a legjobb barátomat, a húgom előtt. De a hibát
mégis csak ott követtem el hogy megszülettem. Mivel nem tehetek róla, ez így
van. Apám és anyám maga a ˝példakép˝. Mindenkit elítélnek akik a másik nem után
érdeklődnek. Testvéreim szint úgy. Én is úgy teszek, hiszen ez az egyetlen
utam. Előttük. A hátuk mögött persze
megváltoznak az érzéseim. Olyan dolgok jönnek a felszínre, amiket nem tudok
irányítani. Tökéletes példa a csók is. Éppen ezért mindenkit kizárok magam
mellől, elbújok, ahelyett hogy felvallanám. Egy lény van, akivel még szorosabb
kapcsolatot kötöttem. Ez a kutyám. Jól tudom hogy mindenki ezt mondja. A legeslegjobb
barát, csendes társ…. de én ezeket a szavakat elítélem. Ő csak az én kutyám és
kész.
Itt vagyok egy sziklás, szürke, kopár domboldalon. Egy fa tuskón üldögélek, köveket dobálva. Ide járok mindig, mikor megaláznak,
vagy ha csak csupán rájövök hogy az életemnek nincs értelme. Zenéket kezdtem el
hallgatni mostanában. Látszólag ez sem volt különb a napjaimtól. De mégis
tudtam hogy az. Felvettem a táskám a földről, majd kivettem belőle amit
kerestem. Lecsavartam a kupakját, és a számba öntöttem néhány darabot. Nem drog
volt. Bár az is megfordult a fejemben. Hanem nyugtató. Agyam lassan kezdett
lelassulni. Megszűnt az a félelem érzés és a pánik. Csupán azt tudtam, hogy ez
egy kivételes és jó érzés…
*este 7 óra*
- Tomlinson !!
Lekéste a vacsorát. Jelzem, ha így folytatja tovább, vissza is mondhatja az
étel fizetését. – szólt utánam a felügyelő tanár. Csak morogtam valamit, majd
siettem fel a kollégiumi szobámba. Egyedül voltam. A szobatársam ma érkezik
meg, valami új diák.
A nyugtató hatását már egyátalán nem éreztem. Kezdett minden
gondom visszatérni. Hirtelen felindulásból eldöntöttem ki megyek az udvarra,
hátha meglátom az új gyereket. És ott volt. Helyesen, ártalmatlanul. Mégis
valami titokzatosságot láttam rajta. Rámnézett. Végigmért, majd minden szó
nélkül kacsintott egyet . Vagyis.. mit is csinált? Kacsintott? Miért is? ezen tűnődtem, mikor elindultak
felém. Csak nézett, ez igen zavaró volt. Lefagytam. Na ha őt kapom
szobatársnak, nem fogom vele kibírni. Már most idegesített. Utána néztem, amíg
észre nem vettem, hogy engem is néznek. A húgom. Fél szemöldökét felhúzta, majd
egy érdeklődő pillantást vetett felém. Megvontam neki a vállam. Jobbnak láttam
visszamenni. Felfelé a lépcsőn
lépkedtem, amikor szúrni kezdett az oldalam. Nem érdekelt, volt már ilyen. Csak
hogy abban a pillanatban valami elállta a levegő útját. Nagyon köhögtem, majd
kezdtem megfulladni. Szédültem is, mikor valaki elkapott , hogy ne essek el. Az
a gyerek volt akit az udvaron láttam. Hallottam, segítségért ordibált. Majd
hirtelen összerándultam. …
Egy kórházi ágyban ébredtem fel. Mellettem ültek a
testvéreim és anya.
-Mi történt? – ez volt
az első kérdésem. Pontosan tudtam, de azért érdekelt.
- Pánik rohamot kaptál az iskolában. Nyugtató szert találtak
a véredben, valószínűleg az okozta a bajt. Mond kincsem, miért kellett neked az
a szer? Mi a baj? – kérdezte aggódva az anyám. Nem feleltem, csak végigmértem a
tesóimat. Nem akartam róla beszélni előttük. De megláttam a fiút aki elkapott.
Ott ült egy széken. Engem vizslatott.
- Kicsit kimennétek? Szeretnék..őm..-
- Harry,
-Igen . Harry-vel beszélni. – Mondtam rekedten. Észrevettem
az egyik húgom arcán valamilyen ˝ teljesen világos˝ nézést. Persze Ő szúrta ki
este ahogy egymást néztük Harryvel.
- Köszönöm , hogy megmentetted az.. életemet. - miközben
kimondtam ezt a jól betanult színészi szöveget , röhögni kezdtem. Majd ő is.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvelem az első, vagyis a 2.
találkozásnál.
-Nincs mit. Csak kérlek ne tedd ezt velem még egyszer, mert nagyon megijedtem .-
válaszolta. – amúgy pedig én leszek az
új szobatársad .- vigyorgott. Nem tudtam
mit mondani. Éreztem, hogy ez egy jó jel, az felé hogy megváltoztassam az
életemet. Az arca a jóságot tükrözte, amit hamar el fogok tőle csenni.