15. ~ Mert megbíztam benned...

Sziasztok!:) Köszönöm az oldalmegjelenítéseket, és a 2 komit az előző részhez.Most jöttem rá mennyire szeretem írni ezt a blogot. Az elején furcsa volt a Larrys írás, de ez szinte az életem része lett, ennek a pár olvasónak hála. Ugyhogy köszönöm és jó olvasást, már csak 1 hét és szünet!:) 

* Harry*

Este 7 óra körül úgy éreztük ideje lenne menni.  Azt hiszem félre értelmeztem a jeleket Brennel kapcsolatban. Inkább maradni akarok a barátság mellett, mert közelebbről megismerve egy visszahúzódó kislány. Jobban szeretem a vadabbakat.  Teljesen el is felejtettem Gemmáékat, ezért úgy döntöttünk felugrunk hozzánk is. Egy gyors helyzetjelentést adtunk le a Tomlinson házban és már indultunk is. Közben még egy fő is csatlakozott hozzánk, Niall aki épp a játszótéren üldögélt egy hintában. Fogalmam sincs miért, de amint látom neki is megcsillantotta a szemét Bren. Így hát már a nem kicsit hangos 5 fős társaságunk megindult a Styles házba.

- Lou! Na, kérlek! – Louis teljesen megnémult, nem akar kommunikálni senkivel, nem tudom, mi lehet a baja. Nyomtam egy puszit a homlokára, és összekulcsoltam az ujjainkat. Vártam a reakcióját. Egy kicsit megrándult a szája sarka. Ezt jó jelnek vettem, ezért szorítottam egyet az ujjainkon és mosolyogva fecsegtem tovább Niallel.

- Zaynt nem hívjuk át? – fordultam körbe. Louis nagyot sóhajtott mellettem.

- Elment haza. – mondta.

- De hát ott lakik. – mutattam a pár méterre álló házra.

- Úgy értem a családjához. Itt a nagymamája lakik.

- Ja, akkor mindegy menjünk tovább.

Hamar oda is értünk, pár utca volt. Louis csöppet lehiggadt, szerintem semmi áron nem árulta volna el, de tetszett neki az, ahogyan törődök vele. Nekem is tetszett. A szüleim és Gem tudta, hogy fiú-lányok egyaránt bejönnek nekem, a haverjaimnak feltűnt. Ezért senki sem szólt meg. Főleg mert szeretnek és elfogadnak, valaki tart attól, hogy leütöm. Mások véleményei nem érdekelnek. Ezért sem szeretem a nővérem társasági körét. Csupa homofób ember, akik mindenkit lenéznek. Pedig a testvérem nem illik közéjük, mindegy is ő dolga.

Az ajtó még nyitva volt, bentről nagy röhögések hallatszottak. Homlokomat ráncolva léptem be a nagy házunkba. Lout húztam magam után a többiek maguktól csatlakoztak. Belestem a nappaliba. Szinte leesett az állam. Sörös üvegek, van, aki cigizett is. Tele van sötét emberekkel a nappali. Fekete ruhák, tetoválások, piercingek festett haj. Emósok gótok stb. Döbbenten álltam Gemma elé, aki csak egy laza, ˝szia öcsi˝vel elintézte a dolgot. A karja után kaptam, mire megfordult. A lépcső felé mutatva jeleztem az indulást, egy gyors mozdulattal kihúztam Lout a konyhába, mert ott biztonságban lesz, amíg vissza nem érünk. Bár Gem volt az idősebb testvér, mégis határozottabb voltam, tekintélyt parancsoltam neki egy nézésemmel is. Meg hát persze a magasságom is nagyot növel rajta.

- Igen? – fordult felém nagy lendülettel, de visszább vett mikor szemeim szikrát szórtak.

- Elmondanád mégis ki ez a társaság? Kik ezek szektások? Honnan szedted őket össze?

- Barátok.

- Mégis milyen barátok ezek? Egyáltalán hogy a fenébe jutott eszedbe ez az őrültség, hogy cigiző piáló embereket hozz a házunkba, mikor anyuék elutaztak és rád hagyták a felügyeletet?

- Tényleg? – csattant fel. – Te beszélsz? Ide hozod a barátodat, kézen fogva jöttök mintha ez természetes lenne. Hogyan mersz a tükörbe nézni azzal a tudattal, hogy buzi vagy?  Hogy mered a barátaimat leszólni? – mondta az utolsó szavakat már jóval hangosabban.

Idegesen lesütöttem a szememet. Nem azért mert szégyellem, hanem, hogy visszafogjam  magam nehogy meglendüljön a kezem. Ledöbbentem a szavain.  

- Ez nagyon durva volt. Emlékszem, neked mondtam el először az igazat. Mert megbíztam benned, és tudtam, te sose élnél vissza vele hisz nem ítéled el a másságot. – suttogtam lemondóan. – Éppen ezért döbbenek meg rajtad. Ne nekem mondjad, hogy nézzek tükörbe. Tedd meg saját magad. Ez nem te vagy Gemma. Ja, és az amit mondtál... Egyszerűen undorító volt.

Lassan fordultam meg, de előtte mélyen a szemébe néztem. Nem bánta meg, láttam a szemeiben. Halkan lesétáltam a lépcsőn. Úgy döntöttem taktikát váltok. Nem dobom ki a bandát, hagyom hadd maradjanak, mert annyi szeretet még van bennem, hogy nem akarom leégetni a nővéremet. Nincs jogom megmondani kivel barátkozzon. Így legalább szemmel tudom követni, ha esetleg valami olyat tenne ami nem legális.

A konyhába visszaérve Louis és Niall beszélgetett, a lányok eltűntek gondolom megismerkedni a másik vendégekkel is. Mosolyt erőltetve az arcomra beálltam Lou mögé, és átölelve a hasánál összekulcsoltam ujjainkat állam pedig a vállán pihentettem. Ni egy sejtelmes mosollyal ránk nézett, és egy ˝azt hiszem mennek kell˝ szöveggel ott is hagyott minket kettesben. Louis elé léptem, és egy csókot nyomtam ajkaira. Zavartan nézett le szemeimből, de nem járt jobban, mert ott kezeink voltak. Elpirult.

- Nem megyünk át a többiekhez? –kérdezte nagy meglepetésemre. Vállat vonogatva lesegítettem a székről. Átsétáltunk ezt a pár métert, és beláttunk a nappaliba is már. Kissé elhúztam a számat mikor megláttam egész mélyen belemerülni egy beszélgetésbe Gem-et.  A kanapé felé vettük az irányt, láttam Loun, hogy szemivel a kishúga után kutat. Talán nem volt a legjobb ötlet idejönni, sőt még haza se. Leültem egy szabad helyre, direkt úgy, hogy Lounak az ölembe kelljen helyet foglalni. Mosolyogva öleltem át a derekát és gyors csókot adtam a szája sarkába. Velem szemben lévő 20-as éveiben járó fiú grimaszolva nézte végig a műsorunkat, de egy szemöldök felhúzással elintéztem.

Egyre több embernek tűnt fel, hogy a helységben van egy páros, ami nem megszokott.  Hát persze mi voltunk azok. Nem kellett sokat tennünk, nem faltuk egymást, már az is elég volt ahogyan az ölemben ült. Louis kényelmetlenül érezte magát, feszült volt és folyton össze-vissza tekintgetett. Hirtelen felugrott és szólt, hogy elmegy inni ért. Körbenéztem hátha megpillantom a többieket is. Mindenki el volt foglalva a másikkal fel se tűnt egy srác hiánya.

Csörömpölés jött a konyha felől. Valaki leejtett egy poharat, nem igazán foglalkoztak vele. Engem nem hagyott nyugodni a tudat, ezért felálltam a kanapéról és Lou után mentem. Az ajtó mellett, ahogy beléptem egy üvegpohár szilánkjai hevertek. Feljebb emelve a tekintetem megpillantottam Louist és egy másik srácot. Érdekes helyzet volt.

- Hé! Mit csináltok? – kérdeztem hangosan. Mindketten felém néztek. Az emós srác visszarántotta a kezét, ahogyan az én barátom is. A fiú egy semmit motyogva elfordult, elrúgott egy szilánkdarabot, és kisétált az ajtón, ahol az előbb bejöttem. Kérdőn fordultam Lou felé. Odasétált hozzám, de kikerülve tovább ment, egyenesen az előszobába. Felkapta magára a cipőjét és indult kifelé a bejáraton. Észbe kaptam, és utána futottam.

- Hé, várj!

Lassított a tempóján és én beértem.

- Mi történt? Mit mondott?

Nem válaszolt. A kezéhez kaptam, mire ő felszisszent. Odakaptam a tekintetem szinte le is blokkoltam. Lehetett látni rajta a szorítás nyomát, vörös volt az egész csuklója.

- Ez mi?

- Nem érdekes. Hagyjuk!- rántotta ki a kezét az ujjaim közül.

- Ezt nem hagyhatom. Most azonnal tudni akarom miért bántalmazott az a srác. Miattunk?

Nem szólt, csak a szemembe nézett. Tekintete elkomorult nem csillogott benne a megszokott vidámság. Tudhattam volna. Az összes ítélkező, nem tetszett nekik a 2 meleg srác. Kiszemelték a leggyengébbet, a kicsi törékeny Lout. Nem tudtam mit tenni. Gyűlöletet éreztem, meg akartam keresni és jól nekivágni a falnak. Az előttem álló mintha olvasott volna a gondolataimban, két kis tenyerével az ökölbe szorult ujjaimat próbálta ellazítani.

- Ne csinálj jelenetet, nem érné meg.

- Oké, de akkor ígérd meg, hogy visszajössz, felmegyünk kettesben a szobába, és ott leszünk egész este. – mosolyogtam rá perverzen.

Nem mondott semmit, csak egy mozdulattal közelebb lépett, kezeit nyakam köré fonta, és mélyen a szemembe nézve hosszasan megcsókolt.

Szédülve váltunk el, lihegtünk a levegőhiány miatt, de mégis mámorító volt.

- Akkor ezt igennek veszem. – mindketten elmosolyodtunk, ujjaimmal az övéit illesztettem össze, és fordítva a helyzetünkön elindultunk vissza a nagy ház kapuja felé...