9. fejezet

* Louis *

Az egész délelőttünket Harrynél töltöttük. Őszintén megmondva, nagyon boldog voltam, mint egy tini lány. Örültem, mert visszakaptam a legjobb barátomat, aki szinte a testvérem már. És az hogy SMS-ben szakított a barátnőjével, csak hogy megbocsássak neki, azt tükrözi, hogy bármit feláldozna a barátságunkért. Mikor kimondta azt, hogy Örökre, teljesen elolvadtam. Létezik ilyen? Hogy ennyire össze lennénk ragadva? Ezek szerint.

Éppen egy aranyos vigyort csentem el Hazztól. Úgy döntöttünk, hogy ideje lenne lemenni a földszintre enni is valamit, és köszönni a szüleinek. Magam részéről még maradtunk volna, sőt ki sem keltem volna, az ágyból csak lustálkodnánk egész nap. Persze ez nem így megy.

- Miért mosolyogsz? – kérdeztem.

- Nutellás a szád. – vigyorgott tovább a legaranyosabb módon. Persze egyből letöröltem, és elengedtem a fülem mellett azt a megjegyzést, hogy ő is szívesen eltüntette volna. Nem akartam semmilyen nyalakodást. A konyha, és a ház összes része nagyon tiszta volt, annak ellenére, hogy nem laktak itt. Biztosan anyukája tüsténkedett egész nap. Az ablakon kibámulva a csodás időt szemléltem. Milyen vidám kinézete van a napsugaraknak, ahogyan a vizes virágokat megvilágítja. 

Az idilli pillanatomat egy hangos kopogás törte meg, majd nem sokkal később Zayn csörtetett hozzánk. Igazi félelmetes alakja volt. Ez csak előítélet, de igazság. Fekete haj, fekete farmer, valami fura póló, és fekete cipő. Mint Sátán. Felnevettem a gondolataimon.

- Zayn! Szia, mi dolgod itt?

- Érted jöttem.

- Mi? – nevettem fel. – Ki vagy te apuci?

- Az vagyok, aki átvette a téged kereső tanárok üzenetét.

- Mi van? Miért kerestek engem?

-  Őhm, ezt majd elmondják.

- Nem! Most mond! Ugye te tudod? – válaszul egy bólintást kaptam.

- Reggel megjelent két tanár az ajtóban nálatok. Téged kerestek, de ugye te nem voltál ott, mondtam, hogy átadom, amit akarnak. Szóval azt Üzenik, menj fel az igazgatóiba, mert fontos dolgot akarnak veled közölni. 

- Ő... oké. De ez minden? Nem tudod véletlenül, hogy mi az ok?

- Nem.

-Na, gyerünk! Mire vársz? Indulni kéne! – Tapsolgatott. – Amúgy pedig vagy ezerszer hívtalak telódon. Miért nem vetted fel? Tisztán emlékszem, ahogyan elraktad a hátsó zsebedbe.

- Te a seggét stírölted? – háborodott fel Harry. Zayn szemmel láthatóan megijedt. Fel sem tűnt neki a mögötte ülő fiú.

- Nem. Csak láttam. – zárta le rövidre.

***

Itt vagyunk az iskola kapujában. Bevallom kicsit tartok attól, hogy mit akarnak tőlem. Hiszen a jegyeim szinte csak 5-ösből állnak. Jó, a magatartásom nem a legjobb, de azért nyáron nem fognak behívni.

Azt el is felejtettem említeni, hogy Harry természetesen jött velünk, és végig fogja a kezemet, ami Zaynnek is feltűnt. Nem tudom, mi van köztünk. Csak ˝haverok˝ stílusban vagyunk együtt, de ez annál mégis több. Hiszen fogja a kezem, és smárolni is szoktunk, de nem járunk. Ha valaki ide jönne, és megkérdezné: ˝Ti most jártok?˝ a válasz egyértelmű ˝Nem!˝ lenne.

- Idefigyelj, Lou! Ne vedd magadra azokat, ami nem igaz jó? És ne parázz nem lesz semmi! Ismerlek, csak elszúrnád! – bólogatott. Elnéztem mellette, és a fekete hajú sátán felhúzott szemöldökkel horkantott egyet.

- Már nem az vagyok, aki régen Hazz! Meg tanultam blöffölni. – Mosolyodtam el nyugtatóan.

Válaszul puha, ciklámen színű ajkait éreztem a sajátjaimon. Rögtön reagáltam, és visszacsókoltam. Valami mámorító volt. Lehunyt szemeimet mikor kinyitottam zöld íriszeibe pillantottam bele. Menten el tudtam volna ájulni tőle. Ezt 2 dolog akadályozta meg. Zayn fürkésző és kissé feszült tekintete, és a tudat, hogy most be kell lépnem az előttem álló igazgatói ajtón.

***

- Á, Mr. Tomlinson, üljön le. Már vártam érkezését. – köszöntött a diri.

- Jó napot!

A szoba egy átlagos igazgatóhoz való hely volt. Asztal, szék, képek, virágok, szekrények és sok irat, amit ha át kéne, néznem lezsibbadna az agyam rendesen.

- Nyilván érdekel miért hívattalak nyáron a suliba. – kezdte – Minden évben szokott lenni a kiváló tanulmányi eredményt végző 11.be járó diákoknak ( már ha van ilyen) felvételi jelentkezés egy erősebb iskolába. Ez tulajdon képen egy ösztöndíj, ami segítségével át lehet ugrani a 12. et, és egyből kezdhetik az egyetemet. Gondolom, rájöttél a lényegre. Téged választottak az idei évben. Gratulálok! – mosolyodott el.

Na, én viszont már le voltam sokkolódva. Túl sok volt az infó. Minden álmom volt egy ösztöndíj, és most csak úgy az orrom alá dugják. Hihetetlen.

- Köszönöm szépen! Biztos, hogy az én nevem szerepel ott?

- Te vagy Louis W. Tomlinson?

- Igen. De akkor ez most, hogy van? Nem lesz érettségim? Melyik iskola? És nekem mit kell elintéznem?

- Nyugodj meg! Minden el van rendezve, csak papírokat kell aláírni, és nyilatkozatokat kitölteni-, persze csak hogyha vállalod mindezt! Nagyon nagy felelősség, nem szabad hibázni, és ne feledd ezzel nagyon nagy lehetőséget kapsz, és az iskola büszkeségeibe is belekerülsz. Mi több, az iskolánk hírnevét erősíted majd! – kihúzta a nagyasztal fiókját, és kivett belőle egy nagy fehér borítékot. Átnyújtotta nekem. – Ez a tájékoztató, mindent megtalálsz benne, a kérdéseidre. A szüleiddel beszéld meg, és a további papírokat nálam átveheted! – mosolyodott el.

Láttam a szemében azt, hogy büszke rám. De én biztos, hogy akarom? Úgy érzem ez nem nekem való, és rontani nem szabad, ezért természetesen fogok.

- Köszönöm! – álltam fel. – Mihamarabb jelentkezem! Viszont látásra! – köszöntem, majd egy kézfogás után az ajtóhoz sétáltam. Nagy levegőt vettem, majd kifújtam.

Ahogy sejtettem a két jó madár a folyosón várakozott, és amint kiértem letámadtak. Lassan leültem az egyik székre.

- Mond! Mi volt?

- Felvettek egy ösztöndíjas iskolába. – jelentettem ki mintha ez tök napi dolog lenne. Pedig rohadtul nem az volt. Hogy több dolog legyen tiszta a borítékot, amit eddig a kezemben szorongattam, mintha az életemet fognám, meglengettem a fiúk orra előtt. Harry reflexszerűen kapta ki a tartásomból.  Engedély nélkül felnyitotta, majd egy nyögés hagyta el a száját, mikor meglátta a papír köteget. Tényleg nem volt kevés!

- Ösztöníjas egyetem mi? – vigyorodott el Zayn. Mosollyal a számon megvontam a vállamat.- Pacsi haver, csak összejött valahogy!  

Miután ˝lepacsiztunk˝egymással mindenfelé terelődött a szó, ami ezzel kapcsolatos. Hihetetlen dolog ez, de szerencsémre itt van nekem a Malik, aki segít mindenben.  

- Hé Hazz! Nagyon belemerültél!- löktem meg gyengéden és egy félig puszi félig csókot adtam a szájára. Halvány mosollyal jutalmazott, teljesen beszippantotta a sok információ köteg.

Aztán valami megváltozott. Feszült lett, és homlokát ráncolva bújta tovább. Nagyon furi volt ez a helyzet. Mélyeket lélegzett teste teljesen megfeszült. Már épp kérdezni akartam, hogy Minden rendben e, mikor rám emelte a tekintetét, ami könnyben úszott.

- Te... Itt akarsz engem és mindenkit hagyni? – kérdezte rekedtes hangon.

-Mi? Én ilyet nem mondtam! Honnan veszed?

- Szerinted ez az ösztöndíjprogram azért van, hogy két egymás mellett lévő suliba helyet cserélj? Mert rohadtul nem! Ez nagyon messze lenne! – kezdett el sírni. – Most kaptalak vissza, és máris itt hagysz?

- Ne Harry ne beszélj hülyeségeket! – szóltam vissza és kitéptem a kezéből a papírt.

- Itt van! Ezt nem említették neked?

Kikerekedett szemmel olvastam. Ezt hogy képzelik? Két fontos dolog között kell választanom. Nem fog menni! Időre van szükségem.

- Visszautasítom! – mondtam keményen.

- Mi? Azt nem teheted Louis! Én nem fogom engedni! – emelte fel a hangját Zayn.- Ez az álmod! Nem emlékszel? Ezért tanultál 2 évig keményen! Nem dobhatod el magadtól, mert Styles visszajött pár napra esetleg hétre!

- De nem érted? Ezzel nem csak őt védem! Gondolnom kell a családomra is, akiknek kellek.

- Na persze! Ez egy durva kifogás! Jobb lesz, ha alszol rá egy kicsit! – zárta le a témát, majd egy határozott mozdulattal elindult kifelé, és mi is követtük.

***

- Harry! Nem fogok jelentkezni! Tudd, hogy mindennél jobban szeretlek!

- Ezt mind elhiszem, de kérlek ne így bizonyítsd! Fogadd el, ami van! Főleg ha ez az álmod! És..

- Shh... – tapasztottam be a száját a számmal. – Ne is folytasd! Tudom, mit akarok! És az te vagy! – Motyogtam tökéletesen puha ajkaira.

Lassan puszit adtam rá, ami egy szédületes csókká alakult. Faltuk egymást, mint az igazi szerelmes párok. És talán azok is voltunk, csak még nem alakult ki köztünk az a kötelék, ami ezt összefogja. Ez teljesen megfelelt kettőnknek, vagyis nekem mindenképp. Ez így volt teljes, és nem engedhetem, hogy egy olyan nagydolog, mint az ösztöndíj két darabra törje az szerelmünket, és az életünket. Ha nem is ez a helyes út...