10. fejezet

Helló! Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a részre, sőt most csak annyival jellemezném : extra rövid, és totális töltelékszöveg. Nyomot hagyni szabad, jó olvasást. 

U.I.: Remélem észrevettétek, hogy van egy csudi fejlécünk!! *-* Nagyon szépen köszönöm Barbinak csodás lett! <3 

* Louis *

A kolesz szobámba érve az ajtót nyitva találtam, de senki sem volt bent. Most örültem ennek, annak ellenére, hogy beszélni akartam Niall-el. Így át nézhettem csendben és magamban a papírokat. Vagy fél órámba telt, de az is kevés volt. Igazából nem is értem, hogy miért vacillálok ezen. Mert menni mindenképpen akarok hisz nagyon nagy tudást szerezhetek, amit itt nem kaphatnék meg. Ez egy színvonalas egyetem. Csak hát Harry miatt is nehéz a döntés. Vele akarok maradni. Igen, azt hiszem, kimondhatom, hogy szeretem őt, és igen, ő fiú. Van így az ember. Vagyis, nincs, csak remélem.

Már vagy egy órája kínlódtam, de sehogy sem tudtam rájönni a helyes irányra. Közben Hívtam telefonon Niallt, de ki van kapcsolva. Ahogy Zayn is. Azt azért furcsálltam, hogy bíztatott az egyetemmel kapcsolatosan, hiszen mindig azt mondta, hogy együtt fogunk majd menni, és a hátsó padokban terpeszkedve mosolyogva fogjuk figyelni az órát. Valami furcsa van vele!

Arra eszméltem fel, hogy rezeg a zsebembe a telóm. valahogyan előhalásztam, és láttam, már 8 nem fogadott hívásom és üzenetem volt Hazztól. Lassan megnyitogattam őket, és mosolyogva olvastam.

˝Szia! Mit csinálsz? Át mehetek? Csók Harry˝

˝Miért nem írsz vissza? Valami baj van? ˝

˝Louis! A frászt hozod rám! ˝

˝L˝

˝O˝

˝U˝

!!!

˝Édesem! Írj, vagy átmegyek! Szeretlek!!˝

Mikor ezeket végignéztem, olyan szeretettnek éreztem magam. Gyorsan üzentem egyet neki, nehogy aggódjon.

***

- Nem, nincs semmi bajom! Igen, tudom én is boldog vagyok. Jól van, örülök, hogy beszéltünk, de le kell tennem. Igen, persze. Szia!

Miután kinyomtam a telefont, nagyot sóhajtva dőltem el az ágyon.  A nagymamámmal beszéltem, hiába szeretem, nagyon le tudja fárasztani az embert, főleg ha délután hív. Mert akkor van ideje csevegni, és nem zavartatja magát, ha épp nem ér rá az illető. De ettől függetlenül szeretem őt.

Felültem, és a kezemmel a hajamba túrva igazgattam azt, hátha sikerül egy kicsit jobb frizurát varázsolnom. Kisebb nagyobb szerencsével végre megállt, ám abban a pillanatban Niall lépett be az ajtón. Láthatólag meg volt lepődve, hogy itt talált, vagy azon, hogy egyedül voltam. Elérkezett az a kínos pillanat, amikor szótlanul állunk, farkasszemet nézve egyikünk sem tudván mit tegyünk, esetleg mondjunk. Halkan megköszörülte a torkát, és lehajtotta a fejét. Motyogott valamilyen, ˝szia,˝féleséget. A szekrény elé állt, ajtaját kinyitva egy tiszta póló után kutakodott, amit meg is talált nagy rendetlenség árán.

- Hé, mi van veled? Miért nem beszélünk mi, a legjobb barátok?

- Harry Styles. Ő van a képben igaz?

Meglepődtem a kérdésén. Honnan tudja? Vagy egyáltalán mi a baja vele?

- Igen, Harry hazajött. De ez nem ok arra, hogy így viselkedj! Zavar? Mond ki!

- Basszus Louis, igen zavar! Elhanyagolsz, nem veszed észre? – adta ki magából a baját.

- De hát én, nem hanyagollak el! - védtem meg magam – Te viselkedsz furcsán, mintha bántana valami!

Erre nem felelt. Néhány mozdulattal elkapott, majd szorosan körém zárta karjait. ˝Ne haragudj˝ suttogta a fülembe.  Pár percig némán álltunk, és ölelkeztünk. Sokat jelentett számomra ez az érintés. Visszakaptam Niallt, és ez minden rosszat elfelejtetett velem.