2014. november 2., vasárnap

12. fejezet ~ Helyes lettél nagyfiú..

Sziasztok!:) Hát itt a szünet vége és a 12. fejezet:3 Köszönöm az 5 feliratkozást és  +1800 oldal megjelenítést. Fantasztikusak vagytok. Remélem tetszik a hosszúsága! Tami. <3 

                    * Louis*
Hosszasan nyomtam a csengőt, mire kinyílt az ajtó, és egy ősz hajú nénike lépett ki rajta.
- Csókolom, beszélhetek Zaynnel?
- Louis? Zayni ma visszautazott a családjához, hajnalban indult a gépe. – magyarázta, miközben arrébb lépett engem beengedve a lakásba.
- Akkor már nincs is itt? – döbbentem le. Az nem lehet, hogy köszönés nélkül itt hagyott. Jobban belegondolva én engedtem el. Hiszen egész héten nem kerestem, pedig tudtam, hogy utazik.
- Nincs. De várjunk csak! – mondta, és elindult a konyha melletti kis szekrényke felé, amin képek voltak kiállítva. Kicsi Malik gyerekek. Malik család...
- Igen, ez az.  Ezt a levelet ő hagyta itt. Azt üzente, hogy ha majd felkeresed, adjam oda neked, minden fontos benne van. Narancs levet drágám?
Nem kérek köszönöm-öt motyogtam, bűntudatom volt, amiért cserbenhagytam. Átvéve a zöld gondolom saját készítésű borítékot, megforgattam a kezemben. Nehéz volt. Vagy sokat írt több lapra, vagy fényképeket rakott bele, hogy ne felejtsem el arra a kis időre, míg nem jön vissza.
-  Nekem mennem kell köszönöm a levelet, és sajnálom, hogy ilyen korán zavartam. – bár az órára pillantva, fél 8 volt.
- Nagyon szívesen. Olyan rég láttalak mostanában Louis! Nem tudom, hogy az iskola idő alatt a tanulni való miatt, vagy csupán a kapcsolatod az unokámmal rosszabbodott. Minden esetre tudd, hogy itt bármikor szívesen látlak, és gyere sűrűbben, mert Zayn mostanában kiveszi, a részét a házimunkákban biztosan unatkozik! – Humorizált. Tudni kell, hogy az arab barátom sohase segít takarításban, stb. Egyszer kaptam rajta, van is róla fényképem, mikor náluk voltam 1 hétig reggel lementem, és a fürdőben találtam rá. Mosni próbált. Azóta is tagadja, állítása szerint csak fura hangok jöttek a mosógép felől, és odament megnézni. Aha.. Persze.
Mosolyogva megöleltem az öreg nénit, majd egy intéssel megfordultam. A kapun kiérve megszaporáztam a lépteimet. Egyenesen indultam visszafelé, a házunk előtti nyírfák ágai alatt fellestem az ablakokra. A konyha néhány kósza emberrel volt kiegészítve, de semmi több. Még nagyban aludt a többség, remélem, mire visszaérek is így lesz. Mert most nem haza indulok, hanem a közelben lévő kis eldugott úgymond ˝rejtőzködő˝ helyre. Egyik nap jutott eszembe, a múltamból ez a hely.
 Mennyit is változtam! De egy valami megmaradt. A szerencsétlenségem. Egy vizes almát nem vettem észre magam előtt, mint természetes akadályt, így majdnem sikerült bemutatnom egy szép esést... Ez az én formám.
                              ***
A padhoz érve, magam alá húztam a pulcsimat, és leültem. Kezembe vettem a csomagot és egy minden mindegy elven elkezdtem lassan kibontogatni a tetejét. Először 2 másik kisebb borítékot húztam elő, majd egy papírt, amin jellegzetes kisbetűivel írta le a nekem szánt tartalmat. Ám még valami volt benne. Kíváncsian nyitottam ki, és néztem bele. Homlok ráncolva ˝ezt nem értem˝kifejéssel kezdtem nekiállni inkább az olvasásnak. Nagyon sok gondolata volt. Elsőnek az az érdeklődős kíváncsiság, hogy mi lesz benne, majd az öröm, aztán értetlenség, szomorúság, hihetetlenkedés és a... Könnyek fogtak érzéseik alá...
Szépen sorban mindent megnézegettem. Utoljára a kis könyvecskét hagytam meg. De most azt is meg kellett néznem, akár féltem akár nem voltam rá kíváncsi.
A bordó borítású könyvnek az összes lapja tiszta és érintetlen volt. Szinte az egészet átlapoztam, de semmi. Nem igazán tudtam, miért kapom ezt. Középen kinyitva nézegettem, de csak egy foltocska jelent meg rajta. Majd még egy.  Felnéztem hunyorogva a világos égre, ahol egyre sötétebb felhők jelentek meg magukkal hozva a nagy hideg esőt. Gyorsan összedobáltam a cuccokat, azokat pedig be a béke jeles oldal táskámba. Felugrottam, feldobtam a fejemre a kapucnit, és futásnak eredtem most már teljesen hazafelé.
                       ***
    
           * Zayn szemszöge*

Csipogott az ébresztőórám, ami 04:40 re volt beállítva. Ma indulok vissza a családomhoz, alig várom, hogy végre át ölelhessem anyut, aki nagyon hiányzik. A húgocskáim mosolya, az a legjobb otthon, és, hogy milyen jól kijövök velük. Igazi testvérek vagyunk, és ez most főleg látszik, mivel amióta elköltöztem, jobban megbecsüljük azt az időt, amit együtt tölthetünk. Apukámnak sok hálával tartozok, amiért vigyázott a lányokra, és közben el is tartotta őket. Amíg velük éltem, a feloszlás szerint a férfiak/fiúk be voltak úgymond osztva. Apa eltartott minket, én segítettem a testvérek nevelésében, és hát persze fontos volt az, hogy jól tanuljak, és én is eltarthassam majd a saját családomat. De az szerintem még távol van. Eddig nem nagyon voltam szerelmes, persze van lány, aki tetszik, csak hát ő nem az igazi.
Felálltam, és a fürdőbe indultam. Lezuhanyoztam, majd miután végeztem, halkan sétáltam el nagyanyám szobája mellett. Tudtam, hogy ma korán kel, de nem kelljen éjjel 5 órakor a konyhába virrasztania, mikor csak 06:15 kor indul a repülő.
Mióta idejöttem sokat változtam. Nem tudom eldönteni a mostani formámban menjek, vagy amikor még ˝régi ˝voltam. Most felhívtam volna Louis-t, hogy segítsen, de lehet éppen Styles ágyában van. Bahh... Nem akarom, hogy megint összetörje Lou-t mert most nem leszek itt, hogy pátyolgassam. De az ő dolguk, és ha Boo elmegy az egyetemre, a kis drága Harry kénytelen lesz belenyugodni.
Végül is a mostani ˝lazasrác˝ formámat felvállalom, így fekete szűk farmer fekete póló és egy sötétzöld kockás ing. Egyszer ugyan ez a ruha volt rajtam és Louis le ˝dögös srác ˝-ozott. Vigyorogva emlékeztem rá vissza, majd beállítottam a hajamat. Nem kellett sok idő, párszor átfésültem. Most nem adtam nagy igényt rá. 
Kibányásztam a bőröndömet az ágy alól. Már tegnap bepakoltam, de a cuccaim nagy része marad itt, kitöltve a szobát. Nehogy elhagyottnak látszódjon, és véletlenül egy unoka tesóm beköltözzön. Végignéztem a szobán, egy búcsúzás gyanánt.  Kivágtam az ajtót, és a lépcsőfokokon lefelé gurítva borzalmas zajt adtam ki. Szép jó reggelt mindenkinek. Letámasztva a lépcső mellé, a konyhába igyekeztem.
- Jó reggelt nagyi! – köszöntöttem vigyorogva.
- Neked is, mi ez a jó kedv?
- Á, csak vicces volt a hang, amit kiadott a csomag... – nevettem, mint egy idióta. A mamám furán méregetett.
- Na, ne nézz így, inkább mond, el mit fogsz csinálni egyedül.
- Szerintem át hívom Lou-t, rég beszélgettem vele. – mondta, majd visszafordult a szendvicsekhez. Nagyot nyeltem. Majdnem megfeledkeztem valamiről. Megfordultam, és felrohantam a szobámba. Az asztalon ott feküdt a zöld boríték. Sajnáltam, hogy ezt kell tennem de, muszáj. Lesétáltam, és nagyi elé álltam.
- Figyelj, ezt a levelet add oda Louisnak ha keresni fog, oké? – néztem mélyen a szemébe. Csak bólintott, valószínűleg átérezte a boríték fontosságát.
Az előtérben magamra kaptam a tornacipőm, és a pulcsimat. Hátizsákomba elraktam a nagyi készített szendvicseket, majd ellenőriztem a pénztárcámban, hogy meg van e a jegyem.
- Szia! – köszöntem, majd szorosan megöleltem- vigyázz magadra, foglak hívni, és hamarosan találkozunk! Köszönöm, hogy itt lehettem! – Dünnyögtem a nyakába.
- Ugyan, mindig várlak, te is vigyázz, és üdvözlök mindenkit.
Egy fáradt puszit adott, végig simított az arc élemen.
- Nagyon helyes lettél nagyfiú! – mosolygott rám. Elnevettem magam, és egy utolsó intéssel elindultam a járdán magammal húzva a fél életemet...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
                    
                                * Louis szemszöge*
Kapkodva futottam miközben egyre nagyobb eső cseppek érkeztek. A szemembe lógó frufrum és kapucnim gátolta, hogy valamit lássak is előre, ezért a véletlenre bízva magam vakon szaladtam. Párszor meg is csúsztam, de egyensúlyozva sikerült megtartani magam.
Valami kéménynek ütköztem neki, a sebességtől hátratántorodtam.  Két kéz kapott utánam, ami jó szorosan megmarkolt. Felnyögtem, mert elégé fájdalmas volt. Felnéztem, remélve ismerős lesz, de egy tetovált, kigyúrt srác, fogalmam sincs ki fogott meg. Elvigyorodott amolyan gúnyosan, és közénk nyúlva ledobta a kapucnimat. Zöld szeme volt, de nem olyan, mint Harrynek. Ez sötétebb szigorúbb és kiéhezettebben vizslatott. Halkan nyikkantottam egyet, mert féltem. Még jobban szorított, a csípőmet megfogva magához húzott.
- Mit keres itt kint az utcákon, ilyen törékenyen édes? – kérdezte.  25 év körüli lehetett helyes is, de nagyon félelmetes.
- Kérlek, engedj el! – suttogtam. Kapálózni kezdtem, de esélyem se volt.
- Maradj nyugton, nem foglak akkor bántani. Annyira..
Nem engedelmeskedtem, ezért adott két pofont. Ha nem tart meg akkor elvágódtam volna a betonon. Jobb lett volna még az is, mert így az ujjai szorosan nyomódtak a csípőmbe. Nagyon rosszul voltam, hányinger félelem, és zokogás kerülgetett. Nem bírtam, kicsordult pár könnycsepp.
- Mi a baj? Talán fáj? Most már legalább tudod, mi van, ha ellenkezel. – mondta, majd még jobban szorítani kezdett.
- HÉ!! – ordította valaki. Göndör haja volt, magas vékony alakja. Imádkoztam, hogy Harry legyen. – Mégis mit képzelsz, az utcán letámadsz ártatlan embereket, akik szerinted nem tudják magukat megvédeni?
A srác elengedett, hangosan felzokogtam, és elrohantam hazafelé. Nem bírtam tovább ott maradni, eszembe jutott az-az este még régebbről.  Láttam, hogy Hazz utánam fordul, de előtte egy hatalmasat lekever a fickónak. Ki tudja mit tett volna velem!  Kezdtem bepánikolni, csak sírtam, és kapkodtam a levegőt.

Miért Én?