¤Prológus : Újra kezdés

 Sziasztok.Ez egy új blog, amit most kezdek. A történet a One Directionra fog alapulni, hogy szerintem mit csinálnak, hülyéskednek. Nem tudom hogyan fog  folytatódni, de az biztos hogy LARRYs tartalom is lesz benne. Sőt, az lesz benne az alap, mert Louis történetéről szól. Néha a többiek szemszögéből ismerhetitek meg hogy ők hogyan látják a helyzeteket. Ha tetszeni fog írjatok véleményt, meg akkor is ha nem, mert igyekszem úgy megírni, hogy ti is szeressétek.:) Meg hát persze iratkozzatok fel sokan, ismertessétek a blogot. A pipálást pedig  szeretném megcsinálni, amint rájövök hogyan is kell. :D köszi a figyelmet! <3  U.I.: Csak ez a rész lett iyen rövid, mivel ez  a prológus.

Vajon a dolgok miért úgy vannak ahogy történnek? Meg írták volna őket? A sors akarata lenne? Vagy csupán csak megtörténnek? Szerintem, mindenki saját magának dönt, mindezt tudat alatt. Valakinek az elméje azt a dolgot adja amire vágyik. De a legtöbb ember még sem boldog. Sok okuk lenne örülni, még sem azt teszik. Vajon én is ide tartoznék? Lehetséges. Csak én szerintem nem ebben a rózsaszín  és pöttyös világban érzem jól magamat. Már nem. Mindent elcsesztem. Igazából a végzetes hiba az volt mikor megcsókoltam a legjobb barátomat, a húgom előtt. De a hibát mégis csak ott követtem el hogy megszülettem. Mivel nem tehetek róla, ez így van. Apám és anyám maga a ˝példakép˝. Mindenkit elítélnek akik a másik nem után érdeklődnek. Testvéreim szint úgy. Én is úgy teszek, hiszen ez az egyetlen utam. Előttük. A hátuk mögött  persze megváltoznak az érzéseim. Olyan dolgok jönnek a felszínre, amiket nem tudok irányítani. Tökéletes példa a csók is. Éppen ezért mindenkit kizárok magam mellől, elbújok, ahelyett hogy felvallanám. Egy lény van, akivel még szorosabb kapcsolatot kötöttem. Ez a kutyám. Jól tudom hogy mindenki ezt mondja. A legeslegjobb barát, csendes társ…. de én ezeket a szavakat elítélem. Ő csak az én kutyám és kész.

Itt vagyok egy sziklás, szürke, kopár  domboldalon. Egy fa tuskón üldögélek, köveket  dobálva. Ide járok mindig, mikor megaláznak, vagy ha csak csupán rájövök hogy az életemnek nincs értelme. Zenéket kezdtem el hallgatni mostanában. Látszólag ez sem volt különb a napjaimtól. De mégis tudtam hogy az. Felvettem a táskám a földről, majd kivettem belőle amit kerestem. Lecsavartam a kupakját, és a számba öntöttem néhány darabot. Nem drog volt. Bár az is megfordult a fejemben. Hanem nyugtató. Agyam lassan kezdett lelassulni. Megszűnt az a félelem érzés és a pánik. Csupán azt tudtam, hogy ez egy kivételes és jó érzés…

*este 7 óra*

-  Tomlinson !! Lekéste a vacsorát. Jelzem, ha így folytatja tovább, vissza is mondhatja az étel fizetését. – szólt utánam a felügyelő tanár. Csak morogtam valamit, majd siettem fel a kollégiumi szobámba. Egyedül voltam. A szobatársam ma érkezik meg, valami új diák.

A nyugtató hatását már egyátalán nem éreztem. Kezdett minden gondom visszatérni. Hirtelen felindulásból eldöntöttem ki megyek az udvarra, hátha meglátom az új gyereket. És ott volt. Helyesen, ártalmatlanul. Mégis valami titokzatosságot láttam rajta. Rámnézett. Végigmért, majd minden szó nélkül kacsintott egyet . Vagyis.. mit is csinált? Kacsintott?  Miért is? ezen tűnődtem, mikor elindultak felém. Csak nézett, ez igen zavaró volt. Lefagytam. Na ha őt kapom szobatársnak, nem fogom vele kibírni. Már most idegesített. Utána néztem, amíg észre nem vettem, hogy engem is néznek. A húgom. Fél szemöldökét felhúzta, majd egy érdeklődő pillantást vetett felém. Megvontam neki a vállam. Jobbnak láttam visszamenni. Felfelé a  lépcsőn lépkedtem, amikor szúrni kezdett az oldalam. Nem érdekelt, volt már ilyen. Csak hogy abban a pillanatban valami elállta a levegő útját. Nagyon köhögtem, majd kezdtem megfulladni. Szédültem is, mikor valaki elkapott , hogy ne essek el. Az a gyerek volt akit az udvaron láttam. Hallottam, segítségért ordibált. Majd hirtelen összerándultam. …

Egy kórházi ágyban ébredtem fel. Mellettem ültek a testvéreim és anya.

-Mi  történt? – ez volt az első kérdésem. Pontosan tudtam, de azért érdekelt.

- Pánik rohamot kaptál az iskolában. Nyugtató szert találtak a véredben, valószínűleg az okozta a bajt. Mond kincsem, miért kellett neked az a szer? Mi a baj? – kérdezte aggódva az anyám. Nem feleltem, csak végigmértem a tesóimat. Nem akartam róla beszélni előttük. De megláttam a fiút aki elkapott. Ott ült egy széken. Engem vizslatott.

- Kicsit kimennétek? Szeretnék..őm..-

- Harry,

-Igen . Harry-vel beszélni. – Mondtam rekedten. Észrevettem az egyik húgom arcán valamilyen ˝ teljesen világos˝ nézést. Persze Ő szúrta ki este ahogy egymást néztük Harryvel.

- Köszönöm , hogy megmentetted az.. életemet. - miközben kimondtam ezt a jól betanult színészi szöveget , röhögni kezdtem. Majd ő is. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvelem az első, vagyis a 2. találkozásnál.

-Nincs mit. Csak kérlek ne tedd ezt velem még   egyszer, mert nagyon megijedtem .- válaszolta. – amúgy pedig  én leszek az új szobatársad .- vigyorgott.  Nem tudtam mit mondani. Éreztem, hogy ez egy jó jel, az felé hogy megváltoztassam az életemet. Az arca a jóságot tükrözte, amit hamar el fogok tőle csenni.