16. fejezet- Ez szerelem, érzem!

És sziasztok! Boldog karácsonyt minden olvasónak. Én boldog vagyok, hiszen 2422 oldalmegjelenítés, 5 feliratkozó / név szerint:Anna Katona, Viktória Kolozsi, Larry Stylinson, Angel Dark, forever Nialler. 

A két rendszeres komizó: forever Nialler és  Niké Fox <-- akik mindig feltöltenek boldogsággal. <3 

És persze azoknak is akik nem jeleznek, de az oldalmegjelenítés elárulja őket. Köszönöm nektek, ezért imádom az írást. Ez pedig szerintem egy cuki rész, olvassatok, komizzatok / névtelenül, kód nélkül is lehet!!! / és tegyetek még boldogabbá a véleményeitekkel. 

Ölelés: Tami :) 

* Louis *

Az idióta kirohanásom után már higgadtan ülök az ágyon. Harry nem tudja mi történt és én se akarom elmondani. Csak a tudomásomra adta amit gondolt, persze azért eléggé megijedtem.

- Mit csinálsz? – érdeklődtem tőle.

- Nézünk egy filmet oké? – nézett rám azzal a gyönyörű zöld szemeivel. csak megrántottam a vállam, hiszen amúgy is az lesz, amit ő mond. Pár percig keresgélt aztán mellém ült és elindította. Érdeklődve néztem, ő pedig csak sejtelmes mosollyal bámulta a képernyőt. Aztán elsötétült a kép és bevillant egy ijesztően kifestett nő a résnyire nyitott ajtóban. Vagyis férfi női szerkóban. Hatalmasat felsikítottam, és felugrottam az ágyról. Hazz csak elnevette magát, biztos tudta, hogy ezt nem fogom kibírni. Zihálva néztem rá, azt se tudtam mit kellene tennem.

- Na, ne félj, csak gyere ide hozzám! – mondta kedves hangon és kinyújtotta a karját. Egyet gondolva elfogadtam és már az ujjait szorongatva ültem vissza. A biztonság kedvéért becsuktam a szemem, vagy csak néztem a szoba pontjait, jó messze a horrorfilmtől. Nem szerettem, ha hányingerem van, de most majdnem mindent vissza kellett tartanom. Akkor lett elegem, mikor fél óra elteltével még mindig csak női sikolyok hallatszottak.

- Hé, Lou, jól vagy? Nagyon lesápadtál.

Csak megráztam a fejem felugrottam és sietősen elhagytam a szobámat. Egyenesen a fürdőbe indultam és megtámaszkodva a csapon kifújtam a levegőt. Pár perc alatt jobban lettem, de úgy döntöttem szólok Harrynek, hogy ezt a ma estét én már nem töltöm a szobában a sötétben. Pechemre ahogyan oldalra fordultam ott állt valaki az ajtóban. Hátraugrottam és a kezemet a szívemre téve nyugtattam magam, hogy ˝nyugi, ő csak Hazzus!˝. Elindult felém, megállt előttem és aranyosan átölelt. Nyugtatónak szánt szavakat motyogott, bár nem tudom ő hogy értelmezte a ˝majd becsukod az ajtót és nem tud bejönni˝ mondatot.

- Én nem megyek vissza! – jelentettem ki.

- Jó, akkor hova mész?

- Haza!

- A sötét utcákon? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Ajjh!

- Ugye, én is így gondoltam. – jelentette ki és összekulcsolt ujjainkat maga után húzta.

Nem a szobába ment, hanem végig a folyosón. Lesiettünk a lépcsőn és felvette a cipőjét.

- Te nem jössz? – kérdezte és felém nyújtotta a sajátjaimat. Észbe kaptam, és sietősen próbáltam utolérni.

Felöltözve léptünk ki a házból. Nem volt annyira hideg, pont, mint a nyárias éjszakák, de azért mégis egy pulcsit kaptam magamra. A betonon csúszott a tornacipőm talpa az esti esőzés miatt. A bejárati ajtótól balra indultunk el, még bent az udvarban. Pár méter után füvön lépkedtünk, a világítást csak az ablakok mögül kiszűrődő fények adták. Egy kis kaput láttam két oldalán pedig mindössze kb. 1 méter magas kerítést. Az elkerítő mögött közvetlenül egy igen érdekes fa állt. Egy ága normális, mint a többi fának függőleges volt. A másik kettő szinte vízszintes, áthajolva a kerítés fölött.

Harry ahelyett, hogy kinyitotta volna a kaput, egy könnyed ugrással az átlógó ágon teremt. Mosolyogva nézett rám és nyújtotta a tenyerét, hogy felsegítsen engem is.

- Gyere Lou, segítek.

- Harry, biztos vagy te ebben? – kérdeztem vissza. Le sem tagadhattam volna a hangomban megtalálható bizonytalanságot.

- Innen pont belátok a nappaliba. Lottie smárol egy sráccal. – vonta meg könnyedén a vállát.

- Mi? – abban a pillanatban máris Hazz mellé próbáltam furakodni. Egyensúlyozva közeledtem felé, ő egy könnyed mozdulattal megfogta a derekam és egy csókért húzott magához. Meg is kapta amit akart, olyan profin csinálta, hogy szinte meg is feledkeztem a húgomról. Elkaptam a fejem és érdeklődve vizslattam a nagy ablak mögötti embereket. Meg is találtam, Brennel beszélgetett. Átvágott. Dühösen fordultam Harold felé, aki mosolyogva csókot akart adni.

- Harold! Átvertél! Mondd, hogy nem így akartál felcsalni!

- Sajnálom Louis. Nem szokásom hazudni. Legalábbis ha nincs rá nyomós okom. – kacsintott egyet.

- Na jó, nem tudok rád haragudni. – nevettem el magam és puszit nyomtam a szájára.

Végül is pár perc alatt megunta a fán ücsörgést. Állítása szerint ő sokat volt már itt, én pedig majd többször is jöhetek. Lemásztunk, már a túloldalon és tovább vezetett. Egy kicsi ösvény volt végig a kert szélén. A végére érve 3 hatalmas kő volt olyan ˝szétszórt˝ elrendezésben. Az egyiket kinéztem magamnak, és eldöntöttem, hogy ott fogok most letelepedni. Harry mintha meghallotta volna a gondolataimat, lazán felült, az ölébe húzott, és lágyan megcirógatta a karomat. Libabőr futott végig a testemen, olyan jó érzés volt. Elmosolyodott, mikor észrevette a reakciómat. Sőt, nem vette el a kezét, hanem tovább simogatott bársonyos ujjbegyeivel. A szabad karját az ölembe húztam – csak egy rövid ujjú póló volt rajta- és jéghideg ujjaimmal ugyanazt tettem vele mint ő. Jólesően felmordult, közelebb hajolt és lágy puszit nyomott az ajkaimra. Elmosolyodtam. Ez szerelem, érzem, csak még egyikőnk sem mondta ki. De a tetteink elárulják ebben biztos vagyok. Szívesen megnézném magunkat külső szemmel, hogy ha ránk néznek ugyanazt láthatják-e mint mi gondoljuk- vagyis eddig csak én. Abba hagyta amit elkezdett, helyette benyúlt a pólóm alá, és a hasamat kezdte simogatni. Nem volt hideg, inkább forró a tenyere, de mégis fázni kezdtem. Szorosan hozzá bújtam, amit mosolyogva fogadott.

Már jó pár perce ülhettünk kint, de szerintem feladta – a folytonos fogvacogásomat hallva- és megkérdezte, hogy ˝nem fázok? ˝

- Csöppet- válaszoltam. Ujjait a hajamba vezette, lágyan beletúrt. De nem állt meg, tenyerét a homlokomra tette. Homlok ráncolva nézett.

- Biztos jól vagy? Nagyon forró a homlokod. Szerintem ez láz. – állapította meg.

- Pe-persze... – vacogtam.

- Na jó, - sóhajtott,  lazán félrerakott és felállt. – Gyere, megnézzük.

Felpattantam, de az nagyon nem volt jó ötlet, mert annyira megszédültem, hogy visszaestem. Felnyögtem mert már a fejfájás is csatlakozott a huppanástól.

- Jézusom! Lou, mid fáj?

Szorosan lehunytam a szemem, körülbelül 10 másodperc elteltével tudtam csak válaszolni.

- A fejem, de az nagyon. Ja, és szédülök. Nem kicsit.

- Oké. – csak ennyit mondott, és felkapott az ölébe. Tudom, sokszor csinálja ezt, de mégis azért nem vagyok valami könnyű srác. Őt ez nem zavarta. Puszit nyomott a homlokomra, és elindult vissza. A kiskaput most nagy nehezen kinyitotta – nem azért mert gondot okozna neki. Csak engem cipelve fél keze is alig volt.

- Jó, most letehetsz. Fel tudok menni csak fogda a kezem. Nem akarom összetörni magam.

Motyogott valamiféle ˝Azt én sem!˝ szavakat. A konyhában leültetett. Keresgélt, majd egy lázmérőt adott a kezembe.

- Mérd meg, addig keresek valami gyógyszert.

Végül is neki lett igaza. 39.4-es lázzal már az ágyában izzadtan feküdtem, jó mélyen betakarózva. Hazza hason elterülve feküdt mellettem. Egyik kezét rajtam pihentetve, fejét felém fordítva, zöld szemeit végig magamon éreztem.

- Nyugodtan aludj el. – mosolygott rám. Elpirultam.

- Nem akarom elszalasztani azt az időt miközben  nézhetlek. – jelentettem ki.

Válaszul egy csókot kaptam. A legodaadóbb, leggyengédebb, legszerelmesebb csókot, amit Harold nekem adott mióta őt közelebbről is ismerem. 

Blogajánló: Sok nagyon ügyes író ír sztorikat Larry Stylinsonról karácsony napjától szilveszterig. Higgyétek el megéri, nagyon ügyesek!:) ( kattintsatok a címre) 

Larry Christmas!