13. Hazza, annyira imádlak!

* Harry *

- Bazdmeg te mi a francot keresel itt? Mit tettél szegény sráccal? Ha a főnököd megtudja, ezt bajba leszel, és esküszöm, hogy vissza fogja hallani! – akadtam ki, és még egyet behúztam neki. A tudat, amikor megláttam, hogy Louist bántja, a kis törékeny kezeit lefogja... enyhén szólva kiakasztó volt. Ismerem ezt a vadállatot, bármire képes, láttam párszor a munkája közben. – Most azonnal eltakarodsz innen, és nem mész annak a fiúnak a közelébe oké? Azt gondolom, te sem szeretnéd, ha feljelentene!- emeltem fel a hangom, mire idegesen a szemembe nézve elment. Kicsit sem ijedtem meg, engem nem bánt, és le is nyomom. Megvártam, amíg eltűnik az ellenkező irányba, majd megfordultam és rohanni kezdtem Lou hoz. Nem tudom, hogy reagál erre az egészre, remélem kiheverte a régi pánikolós korszakát.

Előttem állt az a megszokott ház, szép ablakokkal tele élettel. Nem érdekelt kit keltek fel, hangosan kezdtem kopogtatni. Pár másodperc múlva lehetett hallani, ahogyan elfordítják a kulcsot a zárban. Az ajtó mögül viszont egy zöld szempár jött elő, majd koromfekete tincsek, ami egy csodaszép sápadt mégis egészséges arcot kereteztek. Első gondolatom az volt, hogy rossz helyen járok, hiszen Lottinak kék a szeme a haja pedig szőke. De amikor megjelent az ajtóban még egy lány, akiben már biztos voltam, hogy Lottie lesz, elmosolyodtam.

- Harold! – mondta ki a nevem olyan aranyosan, és boldogan a nyakamba ugrott. Azonnal visszaöleltem, régen nagyon jóban voltunk. – Te még élsz? Gyere, mesélj!- húzott magával a konyhába. – Mi a baj? Jaj, Louis hoz jöttél?

- Igen, de megvár! Nagyon nagy lettél! És szép is! – kacsintottam rá, mire fülig pirult. Magamban azért hozzátettem, hogy olyan szép, mint a bátyád. – Na, gyere ide, annyira hiányoztál! – húztam az ölembe, és jó szorosan köré csavartam a karjaimat. Közben teljesen megfeledkeztem arról a gyönyörű csajról, aki már a konyhapulton ült teát kortyolgatva a bögrémből. Most jobban megfigyelhettem. Hosszú lábai vannak, karcsú teste, gyönyörű arca. Hmm..

A konyhában hirtelen Lou jelent meg. Sápadt volt, de azon kívül semmi komoly dolog, de az arcán még lehetett látni a pirosságot a pofonok után.  Körbenézett a társaságon, tekintete megakadt nálam. Mélyen a szemébe néztem, kicsit tartotta a szemkontaktust, de elindult, elfordította a fejét, és a szekrényből kivett egy bögrét. Megtöltötte teával, nekidőlt a pultnak és csak nézett. Eközben Lottie édesen fecsegett az ölemben, de mégis fészkelődni kezdtem. Nem a súly miatt, vékony lány volt, és még csak 15 éves.

- Öhm, Lott elengedlek oké? – kérdeztem nevetve, mire ő is felkuncogott, felpattant kihúzott egy másik széket mellettem.

- Harry te nem Louis hoz jöttél? Mert itt áll. – mutatott az említett személyre.

- De!- mosolyogtam. – Louis! Most te jössz! – kacsintottam rá. Természetesen arra gondoltam, hogy üljön az ölembe. Ez megszokott volt, folyton egymáson ültünk régen. Ellökte magát a pulttól, öntött ki még teát, és elindult felém. Kitártam a karjaimat, jelezve, hogy jöhet, felkészültem. Nem habozott sokáig, halvány mosollyal elhelyezkedett. Nyomtam egy puszit az arcára, miközben elvettem tőle a bögrét és beleittam. Láttam a kikerekedett szemét az idegen lánynak, de nem sok időm volt ezen gondolkozni ugyanis a tea szörnyű volt. Köhögni kezdtem és Lou kezébe adtam a poharat.

- Hazz minden rendben?

- Aha. Te még mindig ezt a teát iszod? Hányszor kértem, hogy szokj le – viccelődtem tettetett sértődöttséggel. Egy hátba ütéssel megúsztam a dolgot. Mosolyogva néztem körbe, perverz vigyort küldtem a titokzatos vendéghez, akinek még mindig nem tudtam a nevét. – Lottie, mit is mondtál, hogy hívják a kis barátnődet? – húztam fel a szemöldököm.

- Óóó.. tényleg.. reggel van még. Szóval. Harry. ő itt Bren. Bren: Harry.

Szóval Bren. Biztos becenév, nem igen hallottam még ezt. Kacéran rávigyorogtam, láttam az arcán, hogy nem tud ellenállni a mosolyomnak. Ő csak szelíden megmozdította a szája szélét, leugrott a pultról, és elindult kifelé a konyhából.

- Na, Louis, szerintem mi ketten most induljunk fel a szobádba, és beszélgessünk! – csaptam a fenekére, miközben ő feszülten nyelt egy hatalmasat. Felálltam, megfogtam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat, hogy életlenül se tudjon esetleg elszökni. Húztam magam után fel a lépcsőn. A szobáját sem kellett sokat keresnem, ezen az emeleten az ő ajtaja volt az egyetlen, ami üresen állt. Az összes többi tele volt ragasztva képekkel és nevekkel, így hát benyitottam hozzá. Becsuktam magunk mögött az ajtót és az ágyhoz vezettem. Leültünk, de a kezét még mindig nem engedtem el, de úgy látszott ő sem nagyon szándékozta az enyémet.

Nem szólt, ezért gondoltam nekem kéne kezdeményeznem. Még vártam egy percet, hátha, de semmi. Hűvös ujjaimmal végig simítottam arc élén, majd a halványuló vörös folton.

- Nem csíp? – kérdeztem lágyan. Megrázta a fejét. Csend uralkodott, egyikőnk sem szólalt meg. lentről hallottam az eltompult csengő zaját. Van csengő? Na, mindegy...

- Nagyon megijedtél? Elintéztem, többet nem jön ide, főleg a te közeledbe nem.

- Megölted? – kikerekedett szemmel nézett, de aztán elnevette magát.

- Hát persze! Érted bármit! – kacsintottam rá, majd aztán én sem bírtam tovább komoly arccal.

- Ismered?

- Egy haveromnak dolgozik. – sóhajtottam- Furcsa alakok, de majd szólok neki, hogy tartsa pórázon őket. Nem kell félned! – jelentettem ki, és egy puszit nyomtam arra a helyes arcára. Elmosolyodott.

- Tudom, amíg itt vagy nem félek. – jelentette ki. Csodálkozva néztem rá, nem tudtam miért mondja ezt. – Te olyan Hazza vagy. Magas, izmos, a korodhoz képest idősebbnek látszol, sokkal érettebb vagy mint a veled egy idősek. Tekintélyt tudsz parancsolni mindenkinek a magabiztosságoddal. Azok a smaragd szemeid, ha belenézek elveszek. Sok mindent ki tudok olvasni belőlük, de ha úgy akarod nem. Olyan vagy, mint egy testőr. – ellágyulva hallgattam szavait. – Ezzel szemben én alacsony vagyok, gyenge, észre sem vesznek, átlagos és még sorolhatnám...

- Shh!! – csitítottam el. – Ilyet ne mondj, te Louis vagy, akit mindenki szeret. Téged nem lehet nem észrevenni, sőt, az alacsony termetűek nekem sokkal jobban bejönnek. – Mosolyogtam rá perverzen.

- Ajjh Hazza, annyira imádlak! – vigyorgott rám, és szorosan átölelt. Beszívtam finom illatát, és a szabad ujjaimmal beletúrtam a hajába. 

Helló!:)  Valahogyan sikerült új fejezetet írnom, sajnálom a várakozást,de ugye azért még nem hagytok itt?! :) Remélem tetszett, még mindig köszönöm a feliratkozásokat!